A színek közérzetre gyakorolt hatása

Korábban már írtunk róla, hogy az otthon tartott növényeknek, milyen pozitív élettani hatása van az emberek számára. Nemrég a Pantone nevezetű cég, ahogy minden esztendőben úgy most is megválasztották a következő év színét. Ez 2017-ben a zöld egyik árnyalata lesz, pontosabban a lombzöld. A Pantone által kifejlesztett színegyeztető rendszert használják a legtöbb nyomdában.
Nem is lehetne máskor aktuálisabb, hogy megnézzük, melyik szín milyen hatást kelt ki az emberekből.


Fekete

A feketét általában a gyásszal párosítjuk össze, azonban inkább eleganciát és tekintélyt sugall.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy egyes kutatók nem tekintik színnek, ugyanis a fény hiányából ered.

Fehér

A fehér a tisztaság jele, valószínű sokak erre asszociálnak erről a színről. A fekete ellentéte, így a tökéletesség, az őszinteség és az egészség jelképének is tartják. Ugyanakkor a nyugati kultúrával ellentétben, keleten ezt tekintik a gyász színének.

Kék
A kék a bölcsességet, a végtelenséget és a szabadságot jelképezi. A természetben is sokszor láthatjuk, elég csak a kék égboltra, vagy az állóvizekre gondolni. Az üzleti életben is előszeretettel alkalmazzák, kék környezetben motiváltabbak a dolgozók!

Sárga

A sárga nemcsak az irigységet jelentheti, a kreativitáshoz, az energikussághoz és magához az élethez is köthető, akár csak a Nap. Ezek mellett a reményt, a megújulást, a nyugodtságot, az örömöt és a jókedvet is szimbolizálja.

Barna

A Földdel való kapcsolatot mutatja, így minden eszünkbe juthat róla, ami természetes és organikus.
Biztonságot és komolyságot tükröz, nyugalmat és elégedettséget szimbolizál.

Piros

A szerelem és a szenvedély színe, emeli a test hőmérsékletét, a vérnyomást és a pulzust. Erőt sugároz, ezért több ország zászlajában is megjelenik. A figyelemfelhívásra, kiemelésre, a leginkább alkalmas szín.

Zöld

A zöld szín leginkább a természetet szimbolizálja. A szem számára a legnyugtatóbb szín, ezért sokszor ajánlják szorongásos betegeknek, mint például a klausztrofóbiásoknak a zöld környezetet.