Kerttervezés

Mindenki vágyik egy szép kertre ahol pompáznak virágai, de mindig ott vannak a problémák, a hely-, és időhiány valamint az a sok gondoskodás, amelybe ez a hobbi kerül. 

Beláthatjuk, hogy egy valamire is adó kerthez legalább 4 nm-re van szükség. Sajnos nem mindenki tud nélkülözni ekkora helyet, vagy ha igen, akkor sem biztos, hogy eléggé napos, megfelelő talajszinttel. Viszont ha mégis, indulhatunk, hogy beszerezzük a szükséges kerti szerszámokat, eszközöket, amire csak szükségünk lehet. Készüljünk fel, valamit el fogunk felejteni, így újra fel kell kerekednünk, hogy elmenjünk vásárolni.

Most, hogy rendelkezésre áll minden eszköz, akár neki is állhatunk kialakítani a kertünket. Bár mérettől függ, de egy hétvégét biztosan be kell áldoznunk rá. Ne felejtsük el, hogy természetesen nem csak egyszeri alkalomról beszélünk, minimum havi egyszer időt kell szánnunk kertünkre hiszen magától mégsem nem fognak virágba borulni növényeink. A kertészet időigényes hobbi.

Persze ha Minigardened van nevetsz a fent felsoroltakon, hiszen pár órán belül, bőséges kertet tudsz összehozni, termékeinkkel. Ráadásul még 1 nm alapterületre sincs szükséged, hogy minden fűszernövény helyet kapjon, amelyet használni szoktál és még dekorelemnek használt virágoknak is jut hely. Az automata öntözésről pedig még nem is beszéltünk! A kertészet időigényes hobbi.
Volt.